FARKAS PIROSKA VENDÉGHÁZ BOGÁCS
KEZDŐLAP TÉRKÉP ÁRAK LÁTNIVALÓK KÉPEK   Videók KAPCSOLAT
Látnivalók Bogácson!
Bogácsi Programok
Kattintson ide a leírásért!

 



Szent Márton Műemléktemplom

A község 1248-as írásos említésekor már állt a Szent György tiszteletére emelt templom. A mai templom egy egy régebbi templomnak az alapjára épült, az építés pontos ideje ismeretlen. A főoltáron ívül ekkor két mellékoltára volt, az egyik Szent Mihály tiszteletére, a másik Mindenszentek tiszteletére.
Az 1724-ből származó adatok már Szent Mártont említik a templom védőszentjeként. Ezek a források a 13. századot jelölik meg a templom építési idejével kapcsolatban, és megjegyzik, hogy körülötte temető volt, fallal körülvéve. 1730 és 1739 között két harangot öntöttek a hívek Szent Márton tiszteletére, majd 1758-ban Kálmán János kanonok küldött egy nagy harangot a templom részére. Ekkor már orgonája volt a templomnak, és megtalálható a keresztelőkút a rajta lévő Keresztelő Szent János szobrával.

1824-ben készült el a templom mellett álló Nepomuki Szent János szobra. 1972-ben a templom az Országos Műemlék Felügyelet előírásai szerint megújult. 1984-ben új sisakot kapott a torony. 1992-ben nyerte el a szentély a mai alakját.

A Bogácsi Tájház egy 19. századi, szoba- konyha- kamra beosztású parasztházban kapott helyet, melyhez kecskeistálló csatlakozik. A tájház a földnélküli parasztemberek életkörülményeit mutatja be. A bogácsi palóc népviselet, öltözet is megtalálható a kiállítási darabok között. A tájház a 19. század végén kialakult háromhelyiséges parasztház. Helyiségei soros elrendezésűek, azaz egymás után következnek .Az istálló a lakóházzal egybeépített, amely azonban önálló bejárattal rendelkezik. Kecskét tartottak benne. Az istállóban most régi használati eszközöket láthatunk: a kender megmunkálásához tiloló, gereben, guzsalyok, motolla, a kőbányászat -, kőfaragás eszközei, faszerszámok, egyéb darabok.
Nyitva tartás:
K–P 9.00–12.00, 12.30–15.00; Szo 9.00–12.00
Tel.: 06 49/534-400
Belépő:
felnőtt 400 Ft; gyermek (6–14 év), nyugdíjas 200 Ft
3412 Bogács
Szomolyai  u. 7.
Tel.: +36 49/534-400

Horgásztó

A Szoros-völgyi víztározó Bogácstól csupán 300 méterre található. A Szoros - patak felduzzasztásával létesült mesterséges tó ma horgászparadicsom. A tóban telepített halak horgászhatók: törpeharcsa, csuka, ponty, keszeg, amur. Telelő telepe a vadrécének, vonuláskor pihenőhelye költöző madaraink közül a hattyúnak, vadlibának.

Tavunk kulturált vízparttal, főzési lehetőséggel esőbeállókkal és pihenőpadokkal rendelkezik és várja oda a pihenni, kikapcsolódni vágyó horgászokat.
Kellemes kikapcsolódást biztosít nemcsak a horgászoknak.

Kilátó

A Bogács fölé magasodó dombtetőn álló kilátóról láthatjuk Bogácsot és a környék településeit, megcsodálhatjuk a panorámát a Bükkaljára. Északi irányban a déli Bükk évszázados erdőkkel borított szépségében, dél felé tekintve pedig az Északi-középhegység alatt elterülő Dél-borsodi mezőségig és a Hevesi-síkságig is elláthatunk.

A millennium évében épült, hatszögletű kilátó magasságát nem lépcsők adják, hanem a domb amire épült. Földön álló mellvédjét bogácsi kőből rakták. Még a község területén, a Tájháztól nem messze áll.

Bogácsi Gyógy-és Strandfürdő 
A természetes, zöld környezetben található Bogácsi Gyógy-és Strandfürdő egész évben várja a vendégeket. Többféle medence és kényeztető szolgáltatás áll az idelátogatók rendelkezésére. A termálfürdő gyógyvize számos betegség enyhítésére kiválóan alkalmas.

Bogács gyógyvize

A termálfürdő gyógyvízét az 1950-es években tárták fel kőolajkutatás közben. A fürdő 76 fokos hévize közel 500 méter mélyről tör fel, ami 2001-ben kapta meg a hivatalos gyógyvíz minősítést.
A kénes termálvíz kitűnően alkalmas a reuma, ízületi és mozgásszervi betegségek, légcsőhurut, nőgyógyászati, egyes gyomor-, epe- és májbetegségek, bőrbetegségek kezelésére. A víz kalcium tartalmának köszönhetően gyulladáscsökkentő hatású, valamint a csontritkulás tüneteit is enyhíti. A kénes gyógyvíz emellett beépül az ízületi porcba, belélegezve pedig tágítja a koszorúereket, éppen ezért az érszűkület megelőzésére is alkalmas, illetve a szervezetbe beépülő kén a koleszterin lerakódását is gátolja.
A termálvíz ivókúrára is ajánlott, valamint fog és szájápolásra is javasolják – fogkőoldó és foghús gyulladáscsökkentő hatása van.

Kaptárkövek

A Bükkalja térsége régóta lakott, erre bizonyíték a Cserépfalu határában, a Suba-lyuk barlangból előkerült 60-70 ezer éves neandervölgyi ősember leletek. A környéken élt állatok csontjaival és tűzhelymaradványokkal együtt őrződtek meg. Az első komolyabb, mai napig fennmaradt, jól látható nyomot valószínűleg a kora-népvándorlásban itt megjelenő ismeretlen népesség hagyta, akik a Bükkalja 72 riolittufa-tornyába mintegy 473 sziklafülkét faragtak. E különleges földtani és régészeti-néprajzi értékeket képviselő sziklaalakzatok a kaptárkövek.
A kaptárköveket a természet és az ember közösen alkotta meg. A kaptárkövek oldalában fülkék helyezkednek el, és olyan vakablakokra emlékeztetnek, amelyek felfelé keskenyednek, többnyire boltozatosan záródnak. A fülkék rendeltetéséről még napjainkban is megoszlanak a vélemények. A néphagyomány egységes emléket nem őriz róluk. A fülkékben valószínűleg a késői vaskorszakban egy itt lakó kelta eredetű néptörzs elégetett halottainak hamvait tartalmazó urnáit helyezték el.

Bogács határában a Hintóvölgyben található egy ötfülkés kaptárkő.
Úszómedence
Kisgyermek medence
A felújított félig fedett nagymedence: új burkolat, dögönyöző, víz alatti lámpák...
Csúszdapark

Színészliget

A színészligetet 2009 tavaszán alakítottuk ki Hanák Zsolt ötletgazda és a település akkori polgármestere, Verhóczki Sándor kezdeményezésére. Úgy szerettünk volna emléket állítani a magyar színművészet nagyjainak, hogy az előttük tisztelgő hely mindenkor látogatható legyen.
Bogácson nincsen színház, de vannak jeles alkalmak, amikor neves művészek vendégszerepelnek nálunk. A filmek és a televízió révén is jól ismerjük azokat a nagy színészeket, akiknek művészi teljesítménye örök emlékké teszi a drámákat és a kabarétréfákat egyaránt.
Ezért a múlhatatlanság szimbólumával, „égig érő” fákkal tisztelgünk előttük – többeknek, akik bár a közelmúltban még maguk ültették el fájukat, sajnos már csak az emléke előtt.
A Színészliget első fái 2009 áprilisában kerültek a földbe, majd 2010-ben és 2012-ben továbbiakkal gyarapodott a liget.

A SZÍNÉSZLIGETBEN JELENLEG AZ  ALÁBBI MŰVÉSZEK  FÁI  LÁTHATÓK:
Sztankay István, Haumann Péter, Bodrogi Gyula, Tordy Géza, Törőcsik Mari, Psota Irén, Berek Kati, Máthé Erzsi, Sinkovits Imre, Raksányi Gellért, Zenthe Ferenc, Kállai Ferenc, Komlós Juci, Király Levente, Lukács Margit, Darvas Iván, Garas Dezső, Szabó Gyula, Avar István, Bessenyei Ferenc, Agárdy Gábor

Látogatható 
Cím: Cserépi út jobb oldalán, a pincesor előtt.

Pincesor

Bogács a Bükkaljai Borvidék egyik legjelentősebb központja. A Bükk vonulata észak felől védi meg a hideg szelektől, és kedvező mikroklíma alakul ki a déli, délnyugati lejtőkön. A termőhelyi adottságok kiválóak. A Bükkalja borai hasonlóak az egriekhez, de valamivel magasabb a savtartalmuk. A borok száraz és félszáraz minőségben készülnek, de az újabb fajtákból félédes borok is megtalálhatóak.
A Bükkaljai Borvidék fontosabb településein az utóbbi években nagy arányú pinceépítkezések kezdődtek. A dombokon tufába vájt, sajátos hangulatú borospincék várják a látogatókat. Bogácson a legismertebb a fürdőhöz közeli, Cserépi úti pincesor.

Az évszázados pincesorokat úgy bővítik és korszerűsítik, hogy megfeleljenek az egyre növekvő turizmus igényeinek. A pincesor gyakran különböző fesztiváloknak is helyet ad.

Bogácsi Thermálfürdő nyitva tartása:

június 1 – augusztus 31-ig (főszezonban): 9 – 20:00 óráig,

május 1 – május 31-ig, és szeptember 1 – szeptember 30-ig: 9 – 19:00 óráig,

október 1 – április 30-ig (téli időszakban): 9:00 – 17:00 óráig.

A fürdő árai itt találhatóak!

 

A fürdő mindennap nyitva tart.
Egész évben használható egy belső és három külső gyógymedence, a főszezon időszakában a feszített víztükrű úszómedence és az új gyermekmedence mellett további két gyógymedence is a vendégek rendelkezésére áll.

A strandfürdőben esti fürdőzésre van lehetőség külön belépőjegy megváltásával.
Éjszakai fürdőzés minden szombaton!

Máj. 1–31., szept. 1–30.: 19.30–22.30
Júni. 1–aug. 31.: 20.30–23.30
Okt. 1.–ápr. 30.: 19.30-22.30

(esti zenés program esetén 19:30-23:30)

Belépő: 1300 Ft/fő,
zenés programmal: 1300 Ft/fő

 

Környékbeli látnivalók:

Megnyílt a Poroszlói Ökocentrum, melyben Európa legnagyobb vízi akváriumában figyelhető meg a térség állatvilága. Ezen kívül szitakötőház, dámszarvas simogató és 3 dimenziós mozi várja a látogatókat. Bogácstól csupán 36 km. 

További információk: http://tiszataviokocentrum.hu/hu/

 

Tiszafüreden a 25 hektáros Robin Kaland-szigeten szórakozhatnak kicsik és nagyok egyaránt. Poroszlóról komppal egyszerűen és gyorsan megközelíthető.

További információk: http://www.kalandsziget.hu/

 

Bükkzsérc - 8 km

Ódor vár

További információk: www.bukkzserc.hu

Cserépfalu - 4 km
Suba-lyuk, ahol a neander-völgyi ősember maradványait találták, kaptárkövek.

További információk: www.cserepfalu.hu

Noszvaj-Síkfőkút - 6 km
Erdei utak természetjáróknak, csónakázótó

További információk: www.noszvaj.hu

Eger - 16 km
Vár, bazilika, marcipán múzeum, törökfürdő, uszoda

További információk: www.eger.hu

Egerszalók - 20 km
Gyógy- és welnessfürdő

További információk: www.egerszalok.hu

Mezőkövesd - 8 km
Zsórifürdő, népművészeti múzeum

További információk: www.mezokovesd.hu

Miskolc - 60 km
Vadaspark

További információk: www.miskolc.hu

Miskolctapolca - 52 km
Barlangfürdő

További információk: www.barlangfurdo.hu

Lillafüred - 88 km
Cseppkőbarlang

További információk: lillafured.lap.hu
Szilvásvárad - 30 km
Szalajka-völgy, kocsi kiállítás

További információk: www.szilvasvarad.hu

 

 

Design downloaded from free website templates.